Közérdekű közlemény!

Halihó kedves olvasók és látogatók!

Tudom elég régen hoztam új részt és az is lehet, már meguntátok a várakozást.

De sajnos elég sok minden történt, ez alatt a pár hónap alatt, amiért hanyagolnom kellett a blogomat és sajnos úgy fest a dolog, ez még egy darabig így is marad. :-(

Most viszont hosszú idő után, végre netközelbe kerültem és elhoztam nektek a legújabb fejezetet. :-)

Remélem ezzel sem fogok csalódást okozni. ^_^

Véleményeiteket ne féljetek megosztani velem.

Azt viszont nem tudom, mikor lesz újra lehetőségem egy újabb résszel kedveskedni nektek.

Ezért szeretném kérni a türelmeteket.

Remélem, most már lassan megoldódnak a problémák és idővel egyre több részt hozhatok nektek. ^_^

Üdvözletem:

The Dragon Princess - 8. rész

8. rész – Váratlan felbukkanás

    Pár perc után felegyenesedtek és mind a hárman előttem álltak. Láttam a szemükben azt a fájdalmat, amit én is éreztem. Végig mértem őket és megakadt a szemem a nyakláncukon. Nekik egyforma volt. Egy ezüstből készült csillag medál. Egyből a szüleink jutottak az eszembe.
             - Ma van a házassági évfordulójuk. - magam elé motyogtam a padlót tanulmányozva.
             - Tudjuk. - tette a vállamra a bal kezét Raul.
             - Elkészítenéd velünk anyuék kedvenc ételét? - kérdezte Ginta előttem állva.
             - Hát, persze. - mosolyogtam.
             - Nézzük meg minden van-e hozzá. - mondta Axel a balomon állva.
Az öcséimmel egyetértően bólintottunk. Még a fiúk felmentek az emeletre a szobájukba, én kikísértem Darent. Megbeszéltük, hogy valamelyik nap elmehetnénk moziba és sétálni. Még társalogtunk, Raul elment mellettünk és intettek egymásnak. Ezután Dan és én is elköszöntünk egymástól, majd bementem a házba.
Mikor beléptem a helyiségbe Ginta épp kutatott a szekrényben.
             - Axel hol van és Raul hova ment? - kérdeztem.
             - Axel a kutyáknak ad friss vizet és megeteti őket. - lépett oda a mosogatóhoz egy pohár vizet inni. - Raul meg elment a boltba, mert nincs itthon sertés comb. - felém fordult, neki támaszkodott a mosogató szélének, a bal kezével megtámaszkodott és a jobb-ban a zöld poharát fogta.
             - Értem. - dőltem neki háttal a falnak öcsém kék szemébe nézve.
Pár percig csendben így mustráltuk egymást. Sok minden kavargott a fejemben, de egyszerűen nem tudtam mit mondani. Lehajtottam a fejemet és tovább gondolkodtam.
             - Mi történt a kezeddel? - fivérem hangjára összerezzentem.
Egy szó sem jött ki a számból. Rá sem emeltem tekintetemet. Csak tovább bámultam a padlót. Hallottam, hogy letette a poharát és elindult. Éreztem erős kezét, ahogy az államat megfogta és gyengéden felemelte, még a tekintetünk találkozott. Mélyen egymás szemébe nézve álltunk. Nem tudom mit láthatott a zöld szemeimben, de az nagyon meglepte.
             - Anna. - szólított a nevemen.
             - Nagyon hiányoznak. - görbült sírásra a szám és a szemem sarkában már gyűlt is az a sós folyadék.
             - Tudom. - magához húzott és szorosan átölelt.
Nem akartam sírni, de kitört belőlem, mint egy forrás, ami épp most talált magának utat. 

Kezeimmel megmarkoltam hátán a pólóját és eszeveszetten elkezdtem zokogni. Először csak halkan. Majd hangot is adtam fájdalmamnak.
             - Sírj csak nyugodtan. - simogatta a fejemet. - Enged ki a fájdalmadat. - hallottam nyugtató szavait.
Kis idő után úgy éreztem, abba tudom hagyni. - Elég volt! - parancsoltam magamra. - Erősnek kell lennem a testvéreim miatt. - gondoltam. Felnéztem rá homályos tekintetemmel és a látvány, ami fogadott meglepet. Ő is sírt velem együtt. Gyönyörű kék szemei most vörösben úsztak. Jobb kezemet az arca felé emeltem és letöröltem a könnyeit. Lehajtotta a fejét és mélyen egymás szemébe, néztünk. Ő törte meg elsőnek a csendet.
             - Nagyon hiányzol nekünk és aggódunk érted. - magyarázta átkarolva a vállamat és oldalról összeérintettük a fejünket.
Elmosolyodtam. A szívemnek ezek a szavak nagyon jól estek. Hisz azt hittem, már nem is szeretnek, és hidegen hagyja őket, mi van velem. De ezek szerint tévedtem. Ekkor mind két oldalról megszólaltak.
             - Megjöttem! Nem volt comb csak karaj. De az is jó lesz. - magyarázta Raul az ajtóban állva.
             - Fogalmad sincs mennyire fontos vagy nekünk. - ahogy meghallottam Axel hangját rögtön felé kaptam a pillantásomat.
Ott állt a pult mellett. Ahogy arcára emeltem tekintetemet, akaratlanul is megindultam felé, kitártam karjaimat és átöleltem. Olyan szorosan húztam magamhoz amennyire, csak tudtam.
             - Nagyon szeretlek titeket! - jelentettem ki és egy puszit nyomtam a homlokára. - Akkor készítsük el azt a rizibizit, meg a rántott húst. - kedvesen mosolyogva mondtam és közben úgy fordultam, hogy mindenkit láthassak.
Még főzőcskéztünk, Ginta addig nyaggatott, hogy mi lett a kezemmel, még kénytelen voltam elmesélni a sztorit. Bár nem értettem mi a baja, hisz jóval szebb volt, mint mikor szereztem a sebeket. Mondjuk ezt Luna néninek, köszönhetem, hisz ő látta el a kutya harapást.
    Kis idő elteltével, már kész is volt az étel. Közösen megterítettünk és meggyújtottuk az asztal közepén található gyertyákat. Egész végig csendben voltunk. Látszott mindenkin mennyire megviseli a szüleink elvesztése. Végül én törtem meg a csendet.
             - Nem tudom tudjátok-e vagy sem, de holnaptól vigyáznom kell egy kislányra. Viszont haza nem szeretném hozni a munkát. Vélemény? Szerintetek mit tegyek? - néztem rájuk a poharammal játszadozva.
A mondókámat befejezve, Raul és Ginta összenéztek. Érdekes. Ők mindig is megértették egymást szavak nélkül. Bezzeg én, akit sokszor le sem lehet lőni, annyit beszélek. Valamiért nekem a telepátia sosem ment. Vagy is én soha nem értettem meg a testvéreimet csak egy nézésből, mint ők egymást.
             - Figyu! Mi lenne, ha valamelyikőnk lakásába költöznétek addig, és nem lenne probléma. - magyarázta a kék íriszét rám szegezve Ginta.
             - Nektek van saját lakásotok? - kikerekedett smaragd szemeimmel és enyhén elnyíló ajkakkal tört ki belőlem a kérdés.
Ezen mind felkacagtak. Lehet vicces arcot, vágtam vagy nem, tudom, de jót mulattak rajtam.
             - Mind annyiunknak van. Nem csak nekünk. - tájékoztatott Raul. - De szerintem neked egy-két szobás kéne. Ami ha jól emlékszem...
             - Az enyém lesz. - szakította félbe bátyát Axel.
             - Oooookééé. - húztam el a szót a szőkeség felé nézve.
Végül megbeszéltük a részleteket, még elpakoltuk az asztalt és rendet raktunk a konyhában. Testvéreim tanácsára, felbattyogtam az emeleten található szobámba. Elő kotortam az utazótáskámat és elkezdtem összeszedni mindent, amire szükségem lehet az idő alatt. Mikor végeztem, go vissza a földszintre a nappaliban PS-ező srácokhoz. Először Tekken-eztünk, de mindig hamar levertek, mert ritkán játszottam a játékkal és velük ellentétben én nem ismertem a kombókat. Bezzeg a versenyautós játékokban volt esélyem és volt mikor jobb helyen végeztem, mint ők. Ilyenkor persze önelégült vigyorral az arcomon nyugtáztam, hogy dühösek. De mindig hamar elszállt a mérgük. Hisz ez csak játék.
    Olyan 8-9 felé járhatott az idő, mikor csengettek. Akkorát ugrottam ijedtemben, hogy még a kis Zira is megijedt.
             - Basszus kulcs! - mondtam. - Ki a franc jöhet ilyenkor?! - morogva fogtam magam és az udvar felé vettem az irányt.
Az ajtóból láttam egy alakot, de nem ismertem fel. Viszont ami furcsa volt, meg sem nyikkantak a kutyák. De Démon végig kísért az egész udvaron és Szépség ott ült a kapuban, tekintetét az idegenre szegezve. Egy lila hajú csaj támaszkodott széles vigyorral az arcán egy lila motorhoz és intett. 

Először a döbbenet ült ki az arcomra, majd az öröm váltotta fel.
             - Halihó csajóca! - sétált közelebb a kapuhoz.
             - Csáó! - nyögtem ki nehezen. - Hát, te? - nyitottam a kaput és kiléptem rajta.
             - Hát, így kell üdvözölni egy rég látott barátot? - vigyorogva kérdezte és szorosan megölelt.
Valami azt súgta, nem véletlen keresett fel Daniella ennyi év után. Ő, az a tipikus olyan barát, aki vonzza a bajt, és nagyon sokszor húztam már ki a trutyiból. Viszont ezek ellenére is nagyon jó barát a maga módján. Ezért nem tudtam figyelmen kívül hagyni az ölelését.
             - Ne haragudj. - borultunk össze. - Mi járatban erre? - érdeklődtem a karjai közül kiszabadulva.
             - Tán, nem látogathatom meg az én rég látott barátosnémet? - visszament a járműhöz.
Neki dőlve elővette a cigit és rá gyújtott. Keresztbe tett kézzel és egyik szemöldökömet felhúzva mustráltam az arcát. Valami nagyon nem tetszett ezzel a látogatással kapcsolatban. Hirtelen a két kutya mellettem termet és Démon morogni kezdett. Rájuk pillantottam. Rögtön tudtam, történni fog valami.
    Még észbe sem kaptam, már motorok hadának a hangja ütötte meg a fülemet. Abban a pillanatban, ahogy megláttam az első járművet az utcába bekanyarodni, nyúltam a zsebembe a mobilomért. Épp annyi időm volt, hogy tárcsáztam az egyik testvéremet. De beszélni már nem tudtam. Dana nagy svunggal mellettem termett és megfogta a pólóm alját. Szemem sarkából rá pillantottam, majd vissza az érkező sokaságra. Egy Schopper motoros állt meg nem sokkal előttünk és levette a bukósisakot. Higgadtan és rezzenéstelen arccal mustráltam végig a házunk előtt tanyázó tömeget.
             - Helló drágaságom! - szállt le a járműről, a szimpatikusak nem mondható egyén.
Dana még jobban a hátam mögé bújt, pedig magasabb, mint én. Bal kezét a hátamra helyezte, a jobbal megfogta az enyémet. Nem fordultam hátra, de tudtam, meg van rémülve. Mivel egyikünk sem szólt semmit, folytatta a srác.
             - Mi van szépségem!? Nem is üdvözlöd a pasidat? - lépkedett egyre közelebb.
             - Dana, ismered ezt a ... khm... - és végig mértem. - fogpiszkálót? - kerestem a megfelelő szót a srác megnevezéséhez, de más nem jutott az eszembe, ami nem bántó.
Ugyan is elég egy rusnya látvány volt. Magas, vékony, ló fejű és kapa fogú. Az izmait meg szerintem otthon hagyhatta. Nincsenek kifogásaim az emberekkel szemben, de ha már valaki ennyire randa, akkor ne legyen már így elszállva magától és az arcából is visszább vehetne. A hangjától meg ki tudtam volna futni a világból. Olyan volt, mint egy herélt kappan. Vékony, nyávogós és magas. A hideg futkosott a hátamon minden egyes mondatánál.
             - Fogd be bögyös maca! Nem veled van dolgom. - nyivákolta.
             - Ki vagy te, hogy parancsolgatsz nekem? - higgadtan össze ráncolt homlokkal néztem a fekete pupillájába.
Úgy néz, ki kezdem felhúzni. A feje egyre pirosabb. De úgy tett, mint aki nem is hallana és folytatta tovább.
             - Ella drágám. Véletlen nem mára lett megbeszélve az a bizonyos találkozó? - sipákolta és megvillantotta a kabátja alatt bújtatott fegyvert.
A lila hajú lány olyan kicsire összehúzta magát mögöttem, hogy alig lehetett látni. Valamiért nehezemre esett elhinni, hogy ennyire félne ettől a nyüzüge pasitól. Hisz mindig is vagány és talpra esett volt. Most meg olyan oldalát mutatja, amit még soha nem tapasztaltam. Végül, ahogy végig pásztáztam, a csapatott, rá jöttem, nem ettől a sráctól reszket ennyire, hanem a mögötte álló nagy darab fasziktól, akiknek a szemében csak erőszakot és kegyetlenséget lehetett kiolvasni. Barátnőm közelebb hajolt a fülemhez és éreztem a szapora légzését.
             - Ismerem őket. - suttogta. - Tartozom nekik.
             - Még is mennyivel? - kezdtem dühös lenni.
             - Drága! Neked annyi pénzed úgy sincs. - lenéző pillantást vetett rám.
Szúrós pillantást vetve a nyüzügére, magam mellé állítottam Dana-t és vártam a folytatást. De csak hallgatott és a földet vizslatta. Nekem meg egyre jobban ment fel a pumpa. Persze ezt nem mutattam. Megfogtam a lány két vállát és megszorítottam. Ő a szemembe nézett, alsó ajkába harapva.
             - Ő az én tulajdonom és most szépen velem jön! - sipákolta a balomon álló srác, aki túl közel merészkedett.
             - Innen nem megy sehova! - jelentettem ki magabiztosan felé fordítva a fejemet.
             - Hát, jó! - vállait felhúzva, a tenyerét az ég felé mutatva vigyorgott. - Kapjátok el őket! - komor tekintettel adta ki a parancsot.
Wow. Ezek aztán nem teketóriáznak. Szinte pislogni sem volt időm, de már körülöttünk voltak. A következő pillanatban meg már kaptam egy akkora pofont, hogy megtántorodtam. Amint észbe kaptam, már lendítettem is a kezeimet és a lábaimat. Ütöttem, rúgtam, mindenkit, akit értem. Végül elkaptak és moccanni sem tudtam.
             - Milyen vad vagy cicuskám! - gúnyos vigyorral a képén megfogta az arcomat, és össze szorította.
             - Kapd be! - sziszegtem a fogaim között, és amint elengedett leköptem a vérrel keveredett nyálammal.
             - Te rohadt kis ... - morogta, miközben letörölte az arcát és pofon vágott.
Én meg tökön rúgtam és összerogyott. Aztán lendítettem a lábamat és sípcsonton rúgtam az egyik fogva tartómat. Az illető meg sem rezzent. Egyszerűen nem tudtam kiszabadulni a satuként tartó markaikból.
    A sipákolós hangú srác, könnyeivel küszködve és a levegő után kapkodva, tápászkodott fel a földről. Pár percbe beletellett mire összeszedte magát. Egyenesen állva előttem, farkas szemet néztünk. Könny áztatta, vörös szemek tekintetek rám, amiben a bosszú lángja lobogott. Hirtelen fájdalmat éreztem a térdhajlatomnál, és összerogytam. Fogaimat összeszorítva, a fájdalommal küszködve, rakoncátlan tincseim között pillantottam rá a fogpiszkálóra és már is lendült felém egy kéz. De mielőtt célba ért volna, a fejem felett elsuhanó nyíl fúródott a tenyerébe. Esküszöm, így visítani még hímneműt nem hallottam. Ezután mind két oldalamon elengedtek és a kutyákkal hadakozó fogva tartóimat, láttam.
             - Befelé! - adtam ki a parancsot a lila hajúnak, rá sem hederítve.
Eközben azon ügyeskedtem, hogy megszerezzem a nyüzügétől a nem rég látott fegyvert. Még ezen serénykedtem, a többiek is megindultak, akik eddig csak megfigyelték az eseményeket. Érdekes módon mindegyik engem akart elkapni, de szerencsétlenségükre, mind golyót kapott valamelyik testrészébe. Komolyan mondom, egyszerűbb volt megszerezni azt a pisztolyt a sráctól, mint elvenni egy kisgyerek nyalókáját. Mikor ráfogtam a fegyvert a gizdára, meglepettséget olvastam le az arcáról, gyűlölettel és dühvel keveredve.
             - Most pedig szépen szólsz a haverjaidnak és eltakarodtok innen. - magabiztosan ajánlottam fel a lehetőséget.
             - Te aljas kis szuka! - sziszegte az orra alatt.
             - Két perced van rá, hogy elhagyjátok a környéket, vagy ki lyukasztom a koponyádat! - magyaráztam kibiztosítva a pisztolyt.
Egymást felsegítve és támogatva, mindenki oda ment a járművéhez, kivéve a hm... mondjuk azt, hogy a vezéren kívül, mert fogalmam sincs a srác nevéről. De nem is igazán érdekel. Na, szóval. Megvártam még mindenki felszáll a motorjára és a két kutyám társaságában a vezér is felpattant a járművére.
             - Ezt még nagyon megkeserülöd, te rohadt ribanc! - üvöltötte és gyors elhajtottak.
    Kutyáim kíséretével, bebicegtem az udvarra. Körbe pásztázva a helyet, a testvéreimet fedeztem fel. A teraszon rejtőzve Raul egyenesedett fel, egy távcsövessel a kezében. Aztán Axel mászott le a cseresznyefáról, egy íjpuskával a hátán. Belépve az előszobába, Ginta-t pillantottam meg, szintén egy távcsövessel a kezében. Dana-t kezdtem el kutatni tekintetemmel, mikor Ginta intett a fejével, hogy a nappaliban lelem, drága barátnőmet. Elindulva a helyiség felé sok minden végig futott az agyamon, de egyetlen egy dologhoz értem el mindig. Dühös vagyok cefet módon.
    Megpillantva a lilaságot a fotelben, oda sétáltam az üvegajtó előtti fotelhez.
             - Anna! - pattant fel. - Én, annyira... - de nem tudta befejezni a mondatot.
Akkora pofont kapott tőlem, hogy visszaesett az ülőalkalmatosságra. Az arcát fogva két kézzel, rémülten pislogott rám. Testvéreim megrökönyödve ültek a kanapén.
             - Már megint mi a jó búbánatot műveltél? - hátat fordítva a lánynak, sántikáltam fel, s alá a helyiségben. - Egyáltalán tisztában vagy vele, hogy mekkora bajt zúdítottál a fejemre? - ingerülten magyaráztam.
De választ nem kaptam. Ami kezdett egyre jobban dühíteni. Mivel a mászkálásban megfájdult a lábam, leültem a másik fotelbe, Daniellával szemben. Figyeltem a lány összes mozdulatát. Kis idő után végre megszólalt.
             - Ne, haragudj! - reszketeg hanggal mondta. - Azt hittem itt nem fognak rám találni.
             - Miért kerestek ezek az alakok? - érdeklődött Raul.
             - Mert tartozom nekik. - lehajtott fejjel mustrálta a lábfejét.
             - Hah. - felsóhajtottam. - Miért mondta az a görcs, hogy a tulajdona vagy? - megtámaszkodtam a combjaimon, enyhén előre hajoltam és összekulcsoltam az ujjaimat.
             - A tulajdona vagyok. - motyogta az orra alatt.
             - Ezt hogy érted? - kérdezte Axel.
             - Szerintem szó szerint. - válaszoltam ridegen és felálltam.
Egyszerűen nem tudtam, mit mondjak. Annyira dühös voltam, hogy fel tudtam volna robbanni. De nem mutattam ki. Elkezdtem fel, s alá mászkálni a nappaliban és gondolkodtam. Gondolkodtam, gondolkodtam és gondolkodtam. Már annyira járt az agyam, hogy bele sajdult.
             - Fiúk! Kettesben hagynátok minket? - néztem rájuk határozottan.
Ők nem mondtak semmit, csak felálltak és elhagyták a helyiséget. Dana rám pillantott, tekintetében tele félelemmel és rettegéssel.
             - És most szépen elmesélsz mindent, ha már a bőrömet a vásárra vittem miattad. - helyet foglaltam a kanapén. - Kezdhetnéd, mondjuk azzal, hogy ki ez a ló pofájú srác, melyik bandában van, és hogy hogyan jutottál el idáig.
Percekig csak hallgatott, de végül elkezdett “dalolni” a kismadár.
             - A Fekete párducoknál alvezér és Arnold a neve. Egy bárban találkoztam vele kb két évvel ezelőtt. Nagy bajban voltam és ő szó nélkül segített. Akkor még nem is sejtettem, mivel foglalkozik és mennyibe fog nekem kerülni a segítsége. Sokat köszönhetek Arninak, de egyben bánom, hogy akkor nem utasítottam vissza. - magyarázta. - De nem volt ő mindig ilyen. Van kedves oldala is, csak nem mutatja meg mindenkinek. - félmosolyra húzta ajkait és ábrándosan tekintett előre.
Barátnőm mondókájában számomra valami nagyon nem stimmelt. Hallgattam és egyszerűen nem akart össze állni a kép. Mintha hiányozna pár darab a kirakósból. Felhúzott szemöldökkel figyeltem tovább a testbeszédét és az arcát. Túl jól ismertem, ahhoz, hogy tudjam, elhallgat valamit. Hiába voltam kíváncsi minden egyes apró részletre, valami azt súgta a továbbiakban nem, fogok semmi fontos dolgot megtudni.
             - Jól van. - néztem a kék szemeibe és komótosan felálltam. - Hagyd abba az ömlengést. Nem vagyok rá kíváncsi. - unott hangon és tekintettel magyaráztam. - Fiúk! - szóltam egy kicsit erélyesebben. - Tudom, hogy itt vagytok és mindent hallottatok.
Ezután fütyültem egyet és a kutyák már be is rohantak, a Daniella mögött található nyitott ajtón. Kiadtam nekik a parancsot. Szépség és Démon a fotel két oldalán foglaltak helyet, Zira meg a lila hajú előtt. Muszáj volt ez az óvintézkedés, mert valami nagyon nyugtalanított és azt sem szerettem volna, ha a barátnőm szó nélkül lelépne. Mikor láttam, hogy a lány nem igazán mer moccanni, testvéreimhez indultam és apukám dolgozója felé vettük az irányt. De az ajtó előtt megtorpantam. Reszkető kézzel, heves szívdobogással tettem a kilincsre a mancsomat. Egyszerűen nem tudtam benyitni a szobába. Hirtelen összerezzentem. Két idősebbik öcsém a vállamra helyezték tenyerüket, biztatva ezzel. Axel pedig a kezemre tette az övét és rám nézett.
             - Nem lesz semmi baj. - nézett a zöld íriszeimbe és lenyomta a kilincset.
Fivéreimmel beléptünk a helyiségbe, ahol mindent a por uralt. Nem nyúltunk semmihez, csak megálltunk a dolgozó közepén és egymás felé fordultunk.
             - Nekem valami nagyon nem stimmel ezzel a sztorival. - mondta Ginta keresztbe tett kézzel.
             - Nekem is ez a véleményem. - mondta Raul, még Axel bólogatott.
             - Szerintetek, mi legyen? - emeltem rájuk tekintetemet.
             - Mi lenne, ha elvinnéd a bácsikánkhoz, és tanácsot kérnél? - Axel az íróasztalhoz sétálva megosztotta velünk gondolatát.
             - Kizárt! - tiltakoztam két kézzel.
             - Miért? - meglepődve néztek rám, és egyszerre kérdezték.
             - Mert! - és ennyivel elrendeztem.
             - Márpedig itt nem maradhat! - emelte fel a hangját Raul. - Így is miatta haza kell költöznünk, hogy ne essen baja a kutyáknak és legyen hová haza térnünk később is.
Idősebbik öcsém kirohanása nagyon meglepett és nem tudtam egy szót sem kinyögni, hisz igaza volt. De akkor sem adtam nekik igazat és nem is akartam. Keresztbe fontam karjaimat a mellkasom előtt és rezzenéstelen arccal mustráltam végig mind a hármat. Tudom, hogy igazuk van, de akkor sem akartam ezt a megoldást. Egyszerűen nem szerettem volna segítséget kérni a Jégembertől.
             - Anna! - szólalt meg Ginta közelebb lépve hozzám. - Tudom, hogy makacs vagy és egyáltalán nem tetszik Axel ötlete, de gondolj most az egyszer a kisöcsénkre. Ő még gyerek és hiába harcol jól, meg hiába kezeli profi szinten a nyílpuskát. Mit tennél, ha a makacsságod miatt történne vele vagy velünk valami?
             - Szemrebbenés nélkül ki nyírnám azokat, akik bántottak titeket. - vágtam rá a választ.
Persze ez nem lenne ilyen egyszerű, mint ahogy kimondtam. Hisz oké, hogy végeznék azokkal, akik a fivéreimnek fájdalmat okoznak, viszont a lelki ismeretem nem hagyna nyugodni, és sokáig gyötörne. Konkrétan, ha bármi bajuk is esne, én bele betegednék. Tegyük fel, ha elveszteném őket. Bele halnék a fájdalomba és a tudatba, hogy lehet ez mind miattam volt, mert ha őket nem veszélyeztetem, akkor hidegen hagy, ha nehéz helyzetbe keverem magam.
             - Jól van. - néztem kék szemeibe Ginta-nak. - Akkor holnap reggel ő is velem jön.
A fiúk csak rám néztek és bólintottak. Én meg rájuk mosolyogtam. Raul fogta magát, mellém lépett és baloldalról átkarolta a vállamat és szorosan magához szorított. Így hagytuk el ezt a számomra hátborzongató helyet. A fiúk felmentek az emeletre, én meg a nappaliba bicegtem. Láttam, hogy Dana még mindig ott van, ahol hagytam és a kutyák is nyugodtak.
             - Menjetek. - szelíden adtam ki a parancsot az ebeknek. - Gyere velem. - ridegen rá  pillantottam és intettem egyet, hogy kövessen.
Ő hangtalanul így is tett. Az ebédlő irányából közelítettük meg a konyhát.
             - Ülj le. - mondtam, miközben a hűtőben kutattam. - Fivéreimmel úgy határoztunk, hogy holnap velem jössz a Jégemberhez, és majd ő eldönti, mi legyen veled. - vettem ki a tejet és elvettem a bögrémet a szekrényről.
             - Ó, Anna! Nagyon szépen kösz....
             - Ne köszönj semmit! Még nincs eldöntve a sorsod. - fojtottam belé a mondat végét és unottan pillantottam rá a tejet a bögrébe öntve.
Ezután felmentünk a szobámba. Adtam neki ruhát és elment lezuhanyozni. Én addig megkerestem a felfújható matracot és megágyaztam a szekrények előtt. Még ő tisztálkodott, olvasgatni kezdtem a dosszié tartalmát, ami holnaptól a megbízatásom lesz.
             - Név: Hidari Mirella. Születési dátum: szeptember, 30. Vércsoport: B pozitív. - olvastam az adatait, de hamar meguntam, így a megjegyzésre ugrottam. - Megjegyzés: allergiás az olajos magvakra és a gombafélékre. - ezután gyors átfutottam a többi lapot is, valami érdemleges után kutatva, de semmi. - Ez a lány teljesen átlagos családból származik. - motyogtam. - Nem értem minek kellek én mellé, mikor egy bébi sintér is megfelelne. Áh. - sóhajtottam és eldőltem az ágyamon a bal kezemmel eltakarva a szememet.
Körülbelül egy óra telhetett el, mire Dana be talált a szobámba és elmehettem zuhanyozni. Fogtam a tisztálkodási cuccaimat és bebotorkáltam a fürdőbe. Ruháimat levéve, a szennyes kosárba hajítottam és csupasz testemmel a helyiség közepén álltam reszkető lábaimon. Fáradtnak, gyengének és magányosnak éreztem magam. Hol ott tudtam, nem vagyok egyedül. Lassan lábaimat egymás elé helyezve, lépkedtem a kád melletti tusolóhoz. Beléptem a tálcára és megnyitottam mind a két csapot, beállítva a hőfokot. A vízpermet alatt állva folyt végig a testemen a kellemesen meleg víz. Fejemet felemelve, most az arcomat érte a nedvesség. Pár percig így álltam, majd gondolkodás közben elkezdtem fürödni. Folyamatosan a barátnőm és a kb két órája lezajlott események pörögtek az agyamban. Egyszerűen rossz érzés fogott el, ha Dana-ra gondoltam. A gyomrom fájt és az a tipikus érzés fogott el folyamatosan mióta felbukkant, hogy történni fog valami nagyon rossz.
    Lassan kicsoszogva a fürdőből, arra lettem figyelmes, hogy Raul és Dana a korlátnál beszélgetnek. Vagyis ezt inkább nem nevezném beszélgetésnek, mert szó szerint rá mászott a 16 éves öcsémre.
             - Tudod, nekem mindig is bejöttél. - nyávogta, és végig húzta a mutató ujját, Raul mellkasán.
Fivérem csak elmosolyodott és megfogta a lány fenekét. Óvatosan közelebb húzta magához és már szinte a lila hajú bugyijában turkált. Nagyra nyílt szemekkel figyeltem és egyszerűen nem kaptam szikrát. Oké, tudtam, hogy Dana egy lotyó, meg Raulról is tudtam, hogy mindenkit megfektet, aki csak az útjába kerül, de ez a jelenet kicsit lesokkolt. Nem számítottam rá.
             - Ha lehetséges folytassátok a szobádban. - erélyesen tanácsoltam a két, hm ... Nem is tudom, minek nevezzem őket. De mindegy is. Hisz tudjátok kikről, beszélek.
Fivérem egy szó nélkül felkapta a barátnőmet és távoztak a folyosó vége felé. Vagyis a szobám melletti helyiségbe. Szuper. Húztam el a számat, mivel tudtam, hogy mindennek fül tanúja leszek, amit nagyon nem akarok. Besántikáltam a szobámba és az első dolgom az volt, hogy benyomtam a Tv-t és megkerestem a tévé csatornák közül a zenéket és hangosítottam rajta. Na, jó. A második dolgom volt, mert előtte elpakoltam a holmimat. Ezután megágyaztam Dana-nak, hát, ha mégis átjön aludni. Még egy kicsit tanulmányoztam a holnapi megbízatásról a papírokat, majd kicsit később elnyomott az álom.
             - Bocsáss meg, de most meghalsz! - hallottam egy vékony hangot és nyöszörögve a hátamra fordultam.
             - Ne, hülyéskedj Dana! - dörzsöltem meg a szemeimet.
Ekkor többszöri szúró fájdalmat éreztem a hasamon. Nagyra nyíltak a látó szerveim és üvöltöttem fájdalmamban. Nem tudom hányszor vágta belém a kést, de utolsó erőmet összeszedve megfogtam a csuklóját, és farkas szemet néztünk.
             - Miért tetted ezt? - préseltem ki ajkaim közül, az utolsó megmaradt erőmből a szavakat.

The Dragon Princess - 7. rész

7. rész - Féltékenység és utálat?

Mikor az ajtón kiléptem a hátsó udvarra, mind a ketten észre vettek és felém pillantottak. De továbbra is folytatták a vitázást. Pár másodperc alatt a civakodás tettlegességbe fajult. Közéjük ugrottam. Megmondom őszintén, ez volt az eddigi legrosszabb ötletem. Akkora jobb egyenest kaptam Tommy-tól, hogy Daren-nek estem. Ő két oldalról megfogta a vállamat. Felegyenesedtem, kiköptem a vért és megtöröltem a számat. Ránéztem az előttem álló fiúra. Fortyogott bennem a düh és a harag. Egy szempillantás alatt Tommy előtt termettem és gyomorszájon ütöttem. Ő a hasát fogva térdre esett és össze görnyedt. Felette álltam pár másodpercig és lenéztem rá. Majd a füléhez hajolva normál hangnemben ezt mondtam neki.

- Ez volt az utolsó, hogy egy ujjal is hozzám értél. Többet nem fogsz fájdalmat okozni. - komoran magyaráztam, miközben Tommy köhögött.
Felegyenesedtem, oda fordultam Dan-hez és megragadtam a kezét.

- Gyere, menjünk! - húztam magam után.

Bementünk a folyosóra és a bácsikámmal futottunk össze. Szúrós pillantást vetett a Jégember a mellettem álló srácra.

- Czirkon Daren!

- Mr. Szoromon! - a légkör olyan hűvös volt mint Szibériában.

- Te mit keresel itt? - mély tiszteletet parancsoló hangján kérdezte Alex.

- Az unoka húgát hoztam el. - válaszolt.

- Ti ismeritek egymást? - kérdőn fürkésztem őket felváltva.

- Mondhatjuk így is. - válaszolt Dan.

- Reeen! - hallottam egy sipákolós női hangot.
A hang irányába fordultam. Meglepett arccal és tágra nyílt szemekkel néztem Megara-ra. Ahogy oda ért hozzánk fellökött és Dan nyakába csimpaszkodott. A fiú mosolygott és egyik kezét a lány fejére rakta.

A földön ülve figyeltem az eseményeket. Nem értettem semmit.

- Jól vagy? - guggolt le mellém Hidari Nathaniel.
Bal oldalra néztem és bólintottam. Jól voltam, csak a seggem sajogót. Felsegített és karba tett kézzel ráncolt homlokkal figyeltem az előttem álló párost. Megköszörültem a torkomat. Megara szúrós pillantást vetett rám.

- Dan! Mehetnénk? - kérdeztem.

- Majd mentek később. - nyávogta Meg.

- Szerintem nem hozzád beszéllek! - szúrós pillantást vetettem rá.

- Cöh. Nézd már! Pattog a bolha. - gúnyosan mondta Megara.

- Mi van? - leeresztettem magam mellé ökölbe szorított kezeimet.

- Jól hallottad, te kis elkényeztetett hülye fattyú! - na, nekem sem kellett több.

- Mond még egyszer és esküszöm felmosom veled az egész folyosót! - léptem közelebb.

- Ha, ha, ha! - gonosz kacaj csengett a folyosón. - Te hülye elkényeztetett apuci kis kedvence! Mindig is megkaptad amit akartál! Neked még a fiúk szerelméért sem kell küzdened! Azt kapsz meg akit csak akarsz! Utállak! Tiszta szívemből gyűlöllek! Még az apám is jobban szeret mint engem! - üvöltötte.
Ahogy hallgattam Megara mondókáját, elgondolkodtam és lenyugodtam. A frászt nyugodtam le! Dühös voltam, de nem mutattam ki. Nem tudtam hova tenni ezt az egész szituációt. Olyan volt mint ha csak mi ketten lettünk volna az egész házban.

- Mit tettem ellened, hogy ennyire utálsz? - szelíden kérdeztem.

- Azt, hogy a világra jöttél! - sziszegte.
Mintha arról én tehetnék. Nem én kértem a szüleimet, hogy csináljanak meg! De igazából még mindig nem tudtam, hogy miért utál ennyire. Hisz semmit sem tettem soha ellene.

- Akkor reklamálj a gyártónál! Ja, bocs! Nem tudsz, hisz már hallottak! - ironizálva gúnyolódtam.

- Te kis, . . .

- Megara! - mély hangján rá szólt a lányára Alex és mérgesen ránézett.
De már túl késő volt. A bal oldali arcomon akkorát csattant a lány tenyere, hogy az egész folyosó visszhangzott tőle. A vér kibuggyant a szám szélén. Nem volt nehéz neki, hisz pár perce ugyan oda kaptam egy jobb egyenest a kedves pasijától. Ennek a fájdalomnak hangot is adtam. Úgy elkáromkodtam magam miközben az arcomat fogtam, hogy kár lenne ezekre a szavakra pocsékolni a tintát. A dühöm felszínre tört. Megara előtt termettem és olyan erővel löktem meg, hogy a velem szemben lévő falra érkezett. Megragadtam jobb kezemmel a nyakát és elkezdtem szorítani.

- Most jól figyelj rám, mert többször nem fogom elismételni! - villogó szemekkel néztem barna szemeibe. - Ku***ra elegem van belőled! Teszed itt az agyadat, hogy te vagy a nagy menő és ha úgy alakul a szitu, sajnáltatod magad! Vedd már észre, hogy nem az ellenséged vagyok, hanem az unoka húgod!

- Soha nem tekintettem rád úgy te kis fattyú! - belemélyesztette az alkaromba a hegyes körmeit. - Azt hiszed nem vettem észre, hogy néztek egymásra Tommy-val? - engedtem a szorításon és nagy szemekkel értetlenül álltam előtte.

- Te meg miről beszélsz? - normál hangnemben kérdeztem.

- Anna! Engedd el. Hagyd a francba! Inkább menjünk. - hallottam Dan hangját, de tudomást sem vettem róla.

- Arról, hogy rám soha nem nézett úgy mint rád és ez nagyon fáj! - néhol elhalkuló hangon magyarázta és a szemeiből folyt a könny. - Nem belém szerelmes, hanem beléd! - suttogta és csak én hallottam az utolsó mondatát.
Nem akartam hinni a fülemnek. Hisz ha tényleg engem szeretne velem lenne és nem vele. A döbbenet kiült az arcomra, de nem hittem el. Akarom mondani nem akartam elhinni. Elengedtem a nyakát és hátrébb léptem.

- Sajnálom, hogy így érzel! - hátat fordítottam neki és el akartam menni, de vissza fordultam és befejeztem a mondókámat. - De tudnod kell, hogy soha nem venném el tőled Tommy-t. Nekem ez nem menne! Én tiszteletben tartom ha valakinek van valakije, még akkor is, ha saját magamnak fájdalmat okozok. ... Tudod, ha tényleg szívből szeretsz valakit, akkor elengeded. - ekkor Dan-re pillantottam, ő pedig rám. - Még akkor is ha a szíved szakad bele. Igaz, hogy Tommy nagyon fontos a számomra, de gondold végig logikusan az egészet. Ha tényleg engem szeretne és nem téged, szerinted veled lenne? - próbáltam érvelni. Ő rám nézett és megrázta a fejét még mindig a falat támasztva. - Na, látod. - szelíden mosolyogtam és a szemébe néztem. - Azt meg nem hiszem, hogy az apád jobban szeretne mint téged. Hisz az egyetlen gyermeke vagy. Igaz? - fordultam meg és a Jégember barna szemeibe néztem.
Ő nem szólt semmit. Oda sétált Meg-hez. Elé állt, mélyen egymás szemébe néztek és Alexander átölelte. Bal kezével a lány derekát fogta, még a jobbal a fejét ami Alex kulcscsontjának volt döntve. Megara megragadta apja hátán az inget és szorította.

- Te vagy számomra a világon a legfontosabb személy! - és megpuszilta lánya fejét.
Ezt a jelenetet nézve, elszorult a szívem. A következő pillanatban meg már hangtalanul folytak a könnyeim. Körül néztem. Eddig észre sem vettem, mennyien álltak körülöttünk. Éreztem, hogy valaki a vállamra tette a kezét. Kedves barátnőm volt az. Megtöröltem a szemeimet és elkezdtem mosolyogni. De a mosolyom nem volt őszinte. Hiába mutatom magam erősnek, bizony belül olyan törékeny vagyok mint egy Herendi porcelán. Barátnőmtől elvettem a dossziét, majd Nathaniel-hez sétáltam.

- Elnézést kérek a kellemetlenségek miatt! - mélyen meghajoltam. - Remélem a történtek miatt nem mondja vissza a megbízatást. - felegyenesedtem és a világos barna szemeibe néztem.
Ekkor megpillantottam valamit a szemében. Őszinte büszkeséget. Kezét a vállamra helyezte.

- Nem mondom vissza. Reggel 10-kor itt találkozunk.

- Rendben. - bólintottam.
Sarkon fordultam és azzal a lendülettel elindultam az ajtó előtt álló tömeg felé, Daren-nel az oldalamon. Végig néztem mindegyiken és számomra furcsa mód meglepettséget, utálatot, örömöt, bánatot, kételkedést, megbecsülést és félelmet láttam az arcokon. Mégis a folyosó két széléhez húzódtak utat engedve nekünk.

Olyan fura érzés uralkodott el rajtam, mikor az udvaron álltam Axel és Dan társaságában az autója előtt. Mintha valaki figyelne. Nyugtalanul körbe néztem és a kapu melletti kerítésnél észre vettem egy éj fekete ruhában és fekete motoron ülve egy személyt. Nem tudom ki lehetett az, mert bukósisakot viselt és ahogy észre vettem, már tovább is hajtott.

- Anna! Valami baj van? - kaptam el a tekintetemet a kerítés felől.

- Tessék? - néztem Dan-re. - Ja, nincs semmi baj. - mosolyogtam. - Akkor velünk jössz Axel? - fordultam az öcsém felé.
Ő bólintott és beszálltunk az autóba. Kis idő után meg is érkeztünk. Leparkoltunk a ház előtt és láttam, hogy egy szürke és egy világos kék motor közeledik. Megálltak mellettünk. Raul és Ginta volt az. Ők is haza jöttek. A szívem repdesett örömében. Bementünk a házba és az első kérdésem az volt, mit szeretnének enni. Erre elnevették magukat és a vállaimra tették a kezüket.

- Nem enni jöttünk. - mondták kórusban az előszobában állva.

- Akkor? - néztem rájuk nagy kikerekedett szemekkel.

Nem szóltak semmit, csak átöleltek. Éreztem erős karjaik ölelését és hátulról még valakiét. Álltam közöttük mint egy sóbálvány és az ajtó felső részét néztem a testvéreim vállai felett.

Kedves olvasók és látogatók!

Üdvözletem! ^_^

Ezzel a bejegyzéssel szeretnék minden kedves látogatónak és családjának,

Kellemes húsvéti ünnepeket kívánni!

Tudom, hogy nagyon várjátok már a következő részt. De! Sajnos bizonyos okok miatt nem igazán haladok vele. Így, úgy határoztam, mivel A "The Dragon Princess" főhősnője írt egy bemutatkozást, most ezt osztom meg veletek.A képre kattintva megtaláljátok. :-)

Előre láthatóan a hónap végén fogok feltenni új részt. Addig is jó olvasást és ne felejtsétek el megnézni az Oldal ajánlót és véleményt írni a részekhez, a Chat-et használni, esetleg a Vendégkönyvbe, vagy a Panaszkönyvbe írni. Az utóbbi hármat a bal oldalon találjátok meg.

Pusszancs,

The Dragon Princess - 6. rész

6. rész - Különös találkozás

Még pár percig a járda közepén álltam mint egy szobor. A gondolatok csak úgy cikáztak a fejemben. Annyi kérdés futott át az agyamon és egyikre sem tudtam a választ. Bementem a kapun, majd óvatosan becsuktam és bezártam. Síri csend honolt mindenhol. Sehol senki. Mondjuk ezen nem is csodálkoztam, mert hajnali 4 óra volt. Bementem a házba. Olyan sötét volt bent mint egy veremben. Halkan levettem a szandálomat és a konyha felé vettem az irányt. Az ajtóban hirtelen megjelent egy alak. Abban a pillanatban ahogy észre vettem, már lendült is egy kéz. Hatalmas csattanást lehetett hallani. Olyan nagy volt a lendület, hogy neki estem a lépcső fa korlátjának. Felnyögtem. Éreztem a kibuggyanó vér ízét a szám szélén. Az arcom bal fele nagyon fájt.

- Hol voltál? - hallottam egy férfi durva hangját.
Felegyenesedtem görnyedt állapotomból, de hang nem jött ki a torkomon. Már annyira erőtlen és fáradt voltam, hogy védekezni sem tudtam volna, ha jönne egy újabb támadás. Kigyúlt a lámpa az előszobában. Kellett pár másodperc mire megszokta a szemem ezt a hirtelen keletkezett nagy fényt. Mikor már tisztán láttam, akkor fedeztem fel, hogy a támadómmal álltam szemben. Haragot és dühöt olvastam ki a barna szemeiből. Megtöröltem a számat. Csupa vér volt utána a kezem. Meglepett tekintettel felnéztem Tommy-ra. Egy szempillantás alatt előttem termett és szorosan átölelt. 

- Kérlek többet ne tűnj el így. - lágyan suttogta a fülembe.
Szikrát sem kaptam annyira meglepődtem. Ismét rám nézett. Az arcomból félre simította a hajamat és mélyen a szemembe nézett. Félelmet és aggodalmat olvastam ki belőle. A torkomon egy hang sem jött ki. Csak nagyokat pislogtam és értetlenül bámultam rá. Pedig nagyon sok minden cikázott a fejemben, de nem tudtam megfogalmazni amit akartam. Eltoltam magamtól és megint megtöröltem a véres számat. Ismét közeledni akart hozzám.

- Ne! - emeltem fel bal kezemet kinyújtott mutató ujjal. - Maradj ott ahol vagy! - parancsoltam rá.
Ő megtorpant. Egy tapodtat sem mozdult. Ránéztem fáradt szemeimmel és ott hagytam. Felmentem a lépcsőn és be a szobámba. Magamra zártam az ajtót. Nem akartam, hogy akár ki is bejöjjön. Elővettem egy kupac papír zsebkendőt és megpróbáltam letörölni a vért a kezeimről és az arcomról. Kisebb nagyobb sikerrel a nagyja lejött. Átöltöztem és kimentem a fürdőbe megmosakodni. Ezután lefeküdtem aludni.

Olyan 11 környékén ébredtem fel. Kimásztam az ágyamból és kibattyogtam a szobámból. Finom illat szállingózott a konyha felől.

- Anya! - felkiáltottam.
Szívem nagyot dobbant és leszaladtam a lépcsőn. Először egy éles bal kanyart vettem be a korlát végét fogva, majd egy jobbost. Belépve a konyhába ledermedtem és a szívem össze szorult. Nem anya volt a konyhában, hanem egy idegen nő. Ezelőtt még sosem láttam.

- Jó reggelt „Tündér virágszálam”! - felém nézett és kedvesen mosolygott.

- Jó, jó reggelt! - dadogva nyögtem ki ezt a két szót.
Ki ez a nő és mit keres az én házamban? Miért főz egy idegen helyen? Miért van itt? És miért hívott „Tündér virágszálamnak”? Ezek a gondolatok futottak végig az agyamon. Ekkor lépet be az ebédlőből Tommy és Kuda. Feléjük fordítottam a fejemet. Ők is észre vettek.

- Anna! - szapora léptekkel a balomon termett Kuda. - Mi történt veled? - rémülten és aggódva páztázott végig.
Én továbbra is értetlen fejet vágtam.

- Mi folyik itt? Ki ez a nő és mi ez a viselkedés? - törtek ki belőlem gondolkodás nélkül a kérdések.

- Majd én mindent elmagyarázok. - mondta Tommy, Kuda mellé állva. - Gyere. Menjünk a nappaliba át.
Meg akarta fogni a kezemet, de én elrántottam. Mindenki nagy szemekkel figyelt engem. Fogtam magam, kivettem a hűtőből a tejet és elő kerestem a kedvenc bögrémet. Oda mentem a pulthoz és leültem komor tekintettel.

- Hallgatlak titeket. - néztem a két fiúra.

- Nos. Hol is kezdjem. . . - gondolkodott Kuda.

- Kezdhetnéd azzal, ki ez a hölgy és mit keres a házamban. - könnyítettem meg a fiú dolgát.

- Ő az édesanyám. Lunának hívják. - mutatott a nénire Kuda.

- Értem. Akkor illendő lenne bemutatkoznom. - felkeltem a bárszékről leszállva és oda sétáltam a hölgy elé. - Winstar Anna vagyok. Örvendek a szerencsének!

- Istenem, hogy te milyen szép nagy lány lettél és mennyire hasonlítasz édesapádra. - kedvesen mosolygott még mindig enyhén könnyes szemekkel.

- Ön ismerte az apámat? - nagy szemekkel pislogtam a nőre.

- Igen. Tündér virág... - kezdett bele Luna néni.

- Anya! Nem ég le amit főzöl? - szakította félbe Kuda. - Gyere! Hagyjuk anyát főzni. - megfogta a jobb karomat és felszisszentem.
Még mindig fájt minden porcikám. Kuda elvette a kezét és látta, hogy tele van kék, lila, zöld foltokkal, ahogy az egész testem.

- Ne nézz rám így! Ilyenkor úgy viselkedsz mint a testvéreim.
Kuda kikerekedett szemekkel mustrált. Láttam rajta, hogy érdekli mi történt velem és aggódik. Bár nem értem az utóbbit, mert csak pár hete ismerjük egymást. Vissza mentem a pulthoz. Leültem és öntöttem magamnak tejet.

- Jól van. Elmesélem mi történt velem, de akkor ne nézzetek így rám. Nagyon idegesítő.

- Rendben. Hallgatunk. - mondta Tommy.

- A lényeg az, hogy miután eljöttem a Fekete macskából, vissza fele össze futottam egy bandával. Ők belém kötöttek és kénytelen voltam megvédeni magam.

- Melyik banda volt az? - érdeklődött Tommy.

- A Red Dragon. - belekortyoltam a finom tejecskébe.

- Hogy mi? - értetlenkedett Kuda. - És hogy kerültél haza?

- Nyugodtság van! Még nem fejeztem be. Na, szóval. Mikor már minden veszni látszott, megjelent egy motoros.

- Ki volt az? - kérdezte Kuda.

- Fogalmam sincs. Ezelőtt még soha nem láttam. - ismét ittam a tejből. - A nevét nem tudom, de főnöknek hívták a banda tagjai. Neki köszönhetem, hogy viszonylag épségben haza értem. - magyaráztam. - Ami mondjuk nekem nagyon furcsa volt azaz, hogy tudta a nevemet és hol lakom. - gondoltam.

- Ő nem bántott? - kérdezte Tommy.
A hangjában dühöt és még valamit felismertem, de nem tudom mi lehetett az. Megráztam a fejemet.

- Az a srác egy ujjal sem ért hozzám. Sőt! Nagyon is kedves volt.

- Ezt is a Vörös Sárkány banda tagjai tették? - Kuda megfogta az államat és óvatosan kicsit jobbra fordította a fejemet, hogy láthassa az ajkamon a sebet.

- Nem. - húztam hátrébb a fejemet. - Ezt Tommy-tól kaptam még hajnalban mikor haza értem.
Na, most ha szemmel lehetne ölni, Tommy tuti már rég halott lenne. Még jó, hogy Kuda előttem állt, Tommy meg a pult másik felén. A két fiú hosszasan farkas szemet nézett egymással. Kínos csend következett.

- Basszus! - törtem meg a csendet és leugrottam a bárszékről. - Adott valaki enni a kutyáknak?

- Igen. De az egyik kutya nem akar enni. Csak gubbaszt az ólja előtt. - válaszolt Kuda.

- Melyik az? - érdeklődtem aggódva.

- Azt hiszem a fekete nagy kutya. - mondta Kuda.
Nem szóltam egy szót sem. Gyorsan ki siettem a hátsó udvarba a kutyaólhoz. Láttam, hogy ott fekszik előtte. Szépség mellette ült. Egy percre sem hagyta magára.

- Jaj, Démon. Mi bajod lehet? - letérdeltem hozzájuk és megsimogattam.
Ő rám nézett és felemelte a fejét. Fogtam a pórázt és rá csatoltam a nyakörvére. Démon felült és rám nézett. Még sosem láttam ilyen szomorúan nézni. Hozzá bújtam és átöleltem. Hosszú másodpercekig csak öleltem. Ezután bementünk a házba. Épp a nappaliban voltunk, mikor meghallottam Kuda hangját.

- Esküszöm, ha még egyszer bántani mered Annát, az lesz az életedben az utolsó cselekedeted amit elkövettél! - sziszegte Kuda.

- Nyugodj már le! - dühösen mondta Tommy. - Semmi közöd hozzá! Azt csinálok vele amit akarok!

- Te rohadék! - hallottam.
Ekkor léptem be az ebédlő irányából a konyhába. Mind a ketten felém kapták a fejüket. Nyugodt tekintettel vizsgálgattam a két fiút. Pedig közben abszolút nem voltam az. Tommy a falnak volt szorítva. Pólója össze gyűrt nyaka Kuda bal kezében pohent. Jobb kezét ökölbe szorítva ütésre emelte. Megrökönyödve figyeltek. Tudomást sem véve róluk, oda mentem Luna nénihez, aki rémült arccal figyelte az eseményeket.

- Megkérhetem, hogy fogja meg egy kicsit Démont? - néztem rá zöld szemeimmel.
A néni megdöbbent és tágra nyílt szemekkel vette át a pórázt. Elkezdtem kutatni a szekrényben. Elsőre nem találtam amit kerestem. Aztán megnéztem a mosogató alatt. Ott volt a kutya tál. Elő vettem és leraktam a mosogató mellé a szekrényre. Ezután bementem a spájzba. Megkerestem a polcok között ahova a kutya eledelek voltak rakva és a minden féle vitaminok. Jó sok mindent hoztam ki. Oda sétáltam a szekrényhez és letettem mindent. A kis társaság csendben figyelte, hogy mit csinálok. A fiúk is távol egymástól fürkésztek.

- Mit csinálsz? - érdeklődött Kuda.

- Ennivalót Démonnak. Mikor így szokott viselkedni, egy speciális ételt szoktam készíteni neki.

- Anna! - hallottam Tommy hangját. - Kérlek, ne haragudj! - bújt hozzám a fiú a derekamat átfogva.
Kezemet a kezére raktam. Az ablakon néztem kifele. Megfogtam és széttártam. Megfordultam és a szemébe néztem.

- Hagyj most békén. Kérlek menj el. Nem vagyok rád kíváncsi. - két kezemet a mellkasára helyeztem és eltoltam magamtól.
Vissza fordultam a szekrény felé és folytattam amit félbe hagytam. Lépteket hallottam és morgást. Majd Démon elkezdett vicsorogni. Ez nagyon nem volt jó jel. Megfordultam és láttam, hogy a kutyám neki akar támadni Tommy-nak. Tényleg nem tudom mi üthetett belé, hisz soha még rá se mordult. Gyorsan ott termettem és a fiút félre löktem. Ő elesett. Felsikoltottam. A könnyeim kibuggyantak a szemem sarkából. Démon fogait éreztem a bal karomon a húsomba vájva. Csak egy pillanat volt az egész és Démon amint észre vette, hogy a gazdája lett az áldozata, eresztet a szorításán és végül elengedte a kezemet. Térdre estem és a praclim a földön pihent mellettem. Démon szemeibe néztem. Hozzá bújtam és jobb kezemmel átöleltem. Sírtam. A karom leírhatatlan módon fájt. Az erőm egyre inkább kezdett elhagyni. Tommy karjait éreztem a testemen. Fejemet a mellkasának döntöttem. Jobb kezével a derekamat fogta, a ballal pedig a fejemet simogatta. 

- Kérlek ne bántsátok Démont. - össze szedtem a maradék erőmet. - Soha nem bántana. - reszketeg és egyre elhalkuló hangon magyaráztam.

- Ne aggódj. Nem lesz semmi baja. - nyugtatgatott Tommy.
Mielőtt elvesztettem volna az eszméletemet még hallottam Luna néni hangját, aki Kuda-t utasította, hogy vigye ki a kutyát és . . . Na ezután nem tudom mi történt.

Mikor felébredtem az ágyamban feküdtem. Éreztem valaki szuszogását az arcomon. Kinyitottam fáradt szemeimet és Tommy közeledő arcát pillantottam meg. Felemeltem a fejemet és ajkaink össze értek. Kezét a derekam alá csúsztatta és lassan felültem. A csókja szenvedélyes, de egyben tele volt érzelmekkel. Bele borzongtam minden egyes érintésébe. Egymás szemébe néztünk. Elvörösödve félre kaptam a fejemet. Felállt az ágyam széléről és elindult az ajtó felé.

- Ne haragudj! - fordult vissza felém.

- Várj! - kikeltem az ágyból és oda mentem hozzá. - Kérlek ne menj el! - öleltem át hátulról. 

- Nem lehet. Mennem kell! - szétfeszítette a kezemet és felém fordult. - Figyelj Anna! - túrt bele barna hajába. - Mindig is itt voltunk egymásnak és idővel egyre jobban elmélyült a kapcsolatunk. - félre pillantott. - De egy nagyon fontos dolgot soha nem tudtam elmondani neked. - pár másodperces csend következett. - Az én életem már el van döntve.

- Ezt hogy érted? - néztem rá nagy szemekkel.

- A szüleim már évek óta eljegyeztek valakivel akit nem is ismerek és azt sem tudom, ki az.

- Engem ez nem érdekel! Hisz nem én vagyok a barátnőd, hanem Megara. - érveltem.

- Anna! Nagyon fontos vagy a számomra. - fürkészte a tekintetemet. - Olyan vagy nekem mintha, . . . - elhalkuló hangon mondta. - A húgom lennél.

- Ne hazudj! - emeltem fel a hangomat. - Tudom, hogy ez nem igaz! - nézett rám nagy szemekkel. - Érzem, itt legbelül. - tettem a szívemre a kezemet. - Ha tényleg húgodként szeretnél nem néznél rám vágyakozva.

- Kérlek hagyd abba! - szólt rám. - Utálj meg, haragudj rám, ne szeres! - átölelt. - Keres mást aki sokkal jobban hozzád illik mint én. - néhol megcsukló hangon mondta.
Elengedett és kiment az ajtón. Térdre estem. Zokogtam mint egy kisgyerek. Nem akartam még egy személyt elveszteni aki fontos a számomra. Úgy éreztem, hogy a szívem bele szakad a fájdalomba. Hirtelen egy sikolyt hallottam. Felugrottam a földről és az ajtóhoz siettem. Kinyitottam és . . . Zihálva könnyekkel áztatott arccal ültem fel az ágyamban. A szívem hevesen vert. Olyan valóságosnak tűnt az egész és mégsem volt az.

Teltek múltak a napok. Egyre jobban kizártam mindenkit az életemből. Nem érdekelt senki és semmi. Kezdtem rideg és szívtelen lenni ismét. Talán én erre vagyok kárhoztatva, hogy soha ne lehessek boldog. Mivel nyári szünet volt és időből bővelkedtem, elkezdtem rendet rakni az egész lakásban. Három helyiség volt ahova még mindig nem tudtam bemenni. Így ezeket hagytam.
Ismét egyedül laktam a házban, mert Kuda haza ment az édesanyjához egy hónapra. Ezalatt az idő alatt többször is elkellet volna mennem Alexanderhez, de soha nem tudtam magam rávenni, hogy egy fedél alatt legyek az unokanővéremmel. Nem tudom miért, de nagyon utált.
Miután elvégeztem mindent amit mára terveztem, úgy határoztam elmegyek sétálni, mivel gyönyörű idő volt. A Buli utca irányába mentem. Igen! Tényleg ez az utca neve. Nagyon szép idő volt. A nap kellemesen melengetett a lágy szellő cirógatott és a kék égen fehér bárányfelhők úsztak.

Megpillantottam egy kisebb csoportot. Tudomást sem vettem róluk. Mikor elsétáltam mellettük egy ismerős hang ütötte meg a fülemet. Feléjük fordítottam a fejemet. Az a fekete hajú lány volt akit már egyszer megmentettem.

- Eresz el! Nem akarok veletek menni! - mondta a lány.

- Ugyan csini baba. Ne kéresd magad! - mondta az egyik srác aki nem igazán mondható józannak.
El szlalomoztam a srácok között és a lány jobbján lyukadtam ki. Rémült tekintettel kukkanrott rám. Meg fogtam a kezét és elkezdtem óvatosan magam után húzni.

- Hé! Állj csak meg kis csillag! Hova viszed a barátnőmet? - mondta az ittas srác megfogva a vállamat.

- Nem egyértelmű? Az ilyen ostoba pasik társaságától mentem meg, mint te vagy! - nyugodt hangon magyaráztam.

- Te kis! - mordult rám.

- Na, mi van? Meg akarsz ütni? Csak rajta! - provokáltam. - De utána ajánlom, hogy nagyon gyorsan fuss, mert a kutyám nagyon feni rád a fogát.

- Nincs is itt semmilyen ku... - ebben a pillanatban Szépség rámordult a srácra, aki akkorát ugrott, hogy majdnem a haverja háta mögött termett.

- Figyelj! Hagyd elmenni őket. Úgy is fiatal még az a kislány. - győzködte a haverja.
Végül még nem figyeltek elsiettünk a helyszínről. Mikor már elég távol kerültünk a fiúktól elengedtem a lány kezét.

- Jól vagy? - néztem rá kedvesen.

- I- i- igen. - bólintott. - Nagyon szépen köszönöm, hogy ismét megmentett!

- Ugyan. - legyintettem. - Nincs mit. - szelíden mosolyogtam. - Félsz még?

- Annyira már nem. - felelte vékony hangján.

- Haza kísérjelek? - ajánlottam fel.

- Nem szükséges. . . . De ha ráér, nagyon megköszönném. -emelte rám tekintetét és én felnevettem.

- Nyugodtan tegezhetsz. Nem vagyok olyan öreg. A nevem Anna.

- Mia vagyok. - és kezet fogtunk.

- Múltkor mit kerestél a suliban? Hisz még általános iskolás vagy ha jól tippelek.

- Nyílt nap volt és abba az iskolába szeretnék jelentkezni. - halkan magyarázta.

- Ó! Hát, persze! - csaptam a homlokomra. - El is felejtettem. - vigyorogtam.
Ő is mosolygott. Most legalább nem ijesztettem meg mint múltkor. Látszott rajta, hogy jól érzi velem magát. Kiérve a Buli utcából, még körülbelül 15 percet gyalogolhattunk. A környék valahonnan nagyon ismerős volt, de egyszerűen nem jutott az eszembe, hogy honnan. Egy szép és igényes családi ház kapujában álltunk meg. Épp el akart köszönni Mia, mikor hallottam mögülem egy autó ajtajának a csapódását.

- Anna!? - hallottam mögülem. - Winstar Anna!? Tényleg te vagy az? - fordultam a hang irányába.
Nagyra nyitott szemekkel és tátott szájjal figyeltem az előttem álló srácot. Nem akartam elhinni, hogy őt látom.

- Hát tényleg te vagy az. - széles vigyorral az arcán közelebb jött és átölelt.
A szívem elkezdett hevesen zakatolni. Soha nem gondoltam volna, hogy ismét találkozni fogok Darennel.

- El sem hiszem, hogy ennyi idő után pont a házam előtt találkozunk. - magyarázta Dan a két vállamat fogva és a szemembe nézett.

- Nem is tudom mit mondhatnék. - jöttem zavarba. - Annyira örülök, hogy ismét láthatlak! - a könnyeimmel küszködve néztem Dan barna íriszeit.

- Akkor gyere be! - invitált be kedvesen.
Bólintottam és bementünk a házba. Szépség lefeküdt a teraszon és ott várt. Mi a nappaliba mentünk be. Leültünk a kanapéra és Mia hozott nekünk üdítőt.

- Kérlek Szépségnek is adj inni. - ő bólintott. - Köszönöm!

- Mesélj, mi van veled? - huppant le mellém Dan.

- Megvagyok. - mosolyogtam. - Jövőre végzek a suliban.

- Mi is leszel? Cukrász?

- Igen. - bólintottam. - Veled mi van? Lassan két és fél éve, hogy nem találkoztunk.

- Hű, hogy repül az idő. - vágott meglepett arcot. - Én is megvagyok. Na és van már barátod?

- Nincs. - nagy szemekkel néztem rá.

- Jaj, de aranyos vagy még mindig. - átölelte a vállamat és közelebb húzott magához.
Elvörösödve a fejemet a vállának döntöttem. A fejét a fejemnek támasztotta. Így ültünk.

- Hiányoztál! - rá néztem és a homlokomra nyomott egy puszit.

- Te is nekem! - átfogtam a nyakát és ismét hozzá bújtam.
Ekkor csörgött a telefonom. Elő vettem a zsebemből és felvettem.

- Szia, mondjad.

- Szia Anna! Gyere el hozzám. Nagyon hiányzol már Axelnek és a nagyobbaknak is. Meg lenne egy megbízásom a számodra, ami nem tűr halasztást. Már így is nagyon sokat vissza mondtál. - magyarázta a Jégember.

- Rendben. Körülbelül egy óra és ott vagyok.

- Jól van. Akkor várlak. Szia! - és letette a telefont.
Egy nagyot sóhajtottam. Semmi kedvem nem volt elmenni a bácsikámhoz. Igaz nagyon hiányoztak a testvéreim, de volt egy bizonyos személy akit nem akartam látni. Dan érdeklődve vizslatott.

- Ne haragudj, de mennem kell. - kedvtelenül magyaráztam.

- Elvigyelek? - ajánlotta fel.

- Köszönöm, de nem szükséges.

- Semmit sem változtál. Régebben is mindent próbáltál egyedül megoldani. - mosolygott. - Elviszlek és közben beszélgethetünk.

- Ahogy gondolod. - vontam vállat. - Viszont Szépséget nem hagyhatom itt.

- Nem is kell. Ahogy elnéztem a kutyádat nagyon szófogadó. Szóval hátulra beültetheted. - magyarázta.

- Rendben. Akkor mehetnénk is. - mondtam.
Kimentünk a BMW-hez és beszálltunk. Tudtam, hogy gazdag a Czirkon család, de nem gondoltam volna, hogy ennyire. Igaz jó kutya Szépség, de nagyon reménykedtem benne nem fog semmit tönkre tenni. Hisz kedves gesztus volt Dan-től, hogy elvisz minket. Meg nem kevés pénz lenne mondjuk egy újra kárpitozás, ha esetleg kiszakítja a karmaival.
A fiú aki a volánnál ült, nem sokáig hagyott szótlanul.

- Na és mi van a családoddal? - erre a mondatára a szüleim jutottak az eszembe, ami miatt elszomorodtam.

- Meghaltak. - lehajtottam a fejemet és magam elé bámulva válaszoltam.

- Részvétem. . . . Ne haragudj! Nem tudtam. Pár hete tértem csak vissza a városba.

- Semmi probléma. - erőltetett mosollyal az arcomon ránéztem.

- A testvéreiddel mi van? - szeme sarkából rám pillantott.

- Pont hozzájuk megyünk.

- Nem a nagybátyádhoz?

- De. Csak az öcséim ott laknak. - válaszoltam. - Hogy, hogy pár hete tértél vissza a városba? Én úgy tudtam, hogy külföldre mentél tanulni.

- Ez igaz. De már végeztem és a szüleim azt mondták jöjjek haza Lamia-hoz. - magyarázta.

- Értem. Nézd! Megérkeztünk. - ráraktam bal kezemet a vállára és a jobbal előre mutattam. - Az udvarba be tudsz állni.
Dan csak bólintott egyet és beparkolt. Ki szálltunk az autóból és Szépséget is kiengedtem. Mikor a bejárat felé fordultam, Axel rohant ki rajta és a nyakamba ugrott.

- Aaaannaaaa! - kiabálta.

- Hű, de megnőttél. - mosolyogtam a kis öcsémre.

- Szia Szépség! Megismersz még? - guggolt le a kutyához.
Szépség először nem tudta hova rakni Axelt, ezért jó alaposan megszaglászta. Mikor már felismerte, elkezdte csóválni a farkát és megnyalta. Mind nevettünk. Ekkor lépet ki a házból Ginta.

- Hellótok! - intett. - Gyertek velem.

Bólintottam és követtük a testvéremet. Útközben bemutattam őket egymásnak. A két fiú kiment a hátsó udvarba. Vagyis a kertbe. Én pedig fel a második emeletre a Jégemberhez. Bekopogtam a folyosó végén található utolsó balra lévő ajtón.

- Szabad! - hallatszott kifele.

- Üdvözletem!- léptem be.

- Ülj le! - mutatott a szabad székre. - Ő itt az ügyfelünk, Hidari Nathaniel. - üdvözöltük egymást. - A feladatod a húga védelme lesz. Itt a mappa amiben mindent megtalálsz. - és átnyújtotta a dossziét.

- Rendben. - bólintottam. - Van még valami?

- Egyelőre ennyi. Vagy valamit kifelejtettem, Nath? - nézett a srácra.

- Esetleg ami még fontos, hogy két hétről lenne szó és erre az intervallumra hozzád költőzne. - magyarázta a srác.

- Még jó, hogy nyári szünet van. - gondoltam.
Hozzá kell tennem, elég fura érzésem van. Mostanában nagyon sok fiatal srác fordult meg a környezetemben. Lassan már számon sem bírom tartani. Na, de a lényeg, lesz egy új lakótársam. Megint! Hipp, hipp hurrá. Az iróniát azért érezzétek. Fapofával néztem ki a fejemből.

- Holnap akkor hozom a húgomat. - mondta Nathaniel.

- Rendben van. Itt foglak várni titeket. - a srác bólintott. - A részleteket gondolom már megbeszéltétek Alexanderrel.

- Úgy van. Szóval olvasd el a dosszié tartalmát és mehetsz is ha akarsz. - mondta a bácsikám.

- Jól van. - felálltam a székről és a srácra néztem. - Örvendtem! Viszlát! - mondtam és kisétáltam az ajtón.
Ezután menet közben a mappa tartalmát lapozgattam. Épp a lépcső fordulóban voltam, mikor össze futottam Elzával. Nem tudom hova mehetett éppen, de a találkozásunk után velem tartott. Nagyon örültem a jelenlétének. Már nagyon hiányzott. Leérve a földszintre, megálltunk az ablakok előtt ahol tiszta kilátás nyílt a kertre és a kint lévő emberekre.

- Abbey-vel mi van? - érdeklődtem.

- Valami koncertre mentek Akira-val. Na és ki az a helyes srác akivel jöttél? - huncut mosollyal az arcán kíváncsiskodott.

- Emlékszel még Daren-re?

- Arra a srácra aki, . . .

- Igen, rá. - szakítottam félbe.

- Hát, persze! Majdnem két évig együtt voltatok csak szakítanotok kellett, mert külföldre ment tanulni. Miért mi van vele?

- Hát, ő Dan.

- Ne már! - hitetlenkedett. - Tényleg? - nézett rám azokkal a nagy zöld szemeivel, majd jobban szemügyre vette az említett srácot. - És tényleg! - mosolyogtam a barátnőm reakcióján.
Olyan aranyos ilyenkor.

 Úgy tud nézni azokkal a nagy zöld szemeivel mint egy kisgyerek aki nagyon meglepődik valamin. Nagyon jó kedvem volt mióta eljöttem hazulról. Barátnőmmel úgy beszélgettünk és bolondoztunk mint régen. A fiúkat nézve olyan érzésem támadt mint, mikor még egy iskolába jártunk. Akkor azt csináltuk, hogy kiszemeltünk egy, két helyes srácot és azokat néztük, meg kibeszéltük. Jó móka volt, de soha nem voltunk bunkók vagy tapintatlanok és a srácok is általában bele mentek a játékba. Most is pont ez az érzés kerített hatalmába. Viszont ahogy néztem a kis társaságot, észre vettem, hogy Dan és Tommy nem épp barátságosan beszélgettek egymással és ez nekem nagyon nem tetszett. Ezért megkértem Elzát, hogy fogja meg a dossziét és kimentem a kertbe.